HTML

Szatmárfigyelő

Az ellentmondások országa, "Szatmárország" Tele okos, becsületes, törekvő emberrel. Talán ezért is nem jut az 5-ről a 6-ra. Mi lehet a lassú fejlődés oka?

Friss topikok

Szatmári Eduárd

Tűzfal 2013.12.08. 18:15

A nol.hu oldalain jelent meg a következő nyílt levél.

A levél előzménye:

„Az ügy különös pikantériája, hogy a polgármester asszony nyílt levelét a Kelet-Magyarország című Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap csak hirdetésként volt hajlandó közölni, holott Bíróné Dienes Csilla a megye egyik közszereplője, aki közérdekű ügyben formált véleményt a megye egy másik közszereplőjének tevékenységéről. A lap ezt nem vette figyelembe, hanem pénzt kért a nyílt levél közléséért, így az hirdetésként jelent meg a megyei újság december 6-i számában.”

Tisztelt Képviselő Úr! Kedves Attila!

Régóta fogalmazódik bennem a gondolat, hogy nyílt levél formájában fejezzem ki köszönetemet mindazért a sok „jóért”, amit értem, s legfőképpen Szamossályi település érdekében cselekedtél az elmúlt években.

Országgyűlési képviselőként, gondolom, Téged is az a cél vezérelt, hogy a térségben, az itt élő emberek helyzetén - lehetőségeidet kihasználva - a legnagyobb mértékben segíts. Nem tudom, miért van olyan érzésünk itt a Szamosháton, hogy irányunkban ez a szándék a visszájára fordul?! Csak az motivál, hogy ennek a községnek árts? Gondolni sem merek erre. Ez nem illik a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe! Márpedig tudtommal Te annak elhivatott támogatója vagy!

Pedig nem volt még olyan régen, amikor igen fontosnak tartottad a sályi emberek véleményét. Mi kiérdemeltük, hogy kisfalunkba két alkalommal is kifáradtál kampánygyűlést  tartani, aminek meg is lett az eredménye, hiszen 2/3-dal nyertél Te is, és a Fidesz is. Talán a személyem az, ami visszatart attól, hogy leheletnyi segítséget nyújts ennek a közösségnek? De hisz a választáson én a településemen ugyanúgy 2/3-dal győztem, mint a térségben Te, illetve országosan a pártod! Ezeknek biztos komoly oka volt.

Egyszóval, nem értelek, Képviselő Úr. Megható, hogy mennyire szíveden viseled Székelyföld autonómiáját, illetve hogy milyen lelkesen ápolod a hadisírokat. Szép gesztus! De Mi élünk, és itt, Magyarországon, Szatmárban! Mi is áhítozunk a figyelmedre, támogatásodra! Szamossályi önhikis támogatásának "bődületes" összegében biztos komoly közbenjárásod  volt. (20 millió igényelt helyett 2 millió megítélt támogatás.) Köszönjük! De köszönjük a diák-munkánál, illetve a közművelődési közmunkások kiválasztásánál nyújtott „hatékony” segítséged is!

Persze, én sem vagyok vak. Én is látom, hogy Te feltétlen lojalitást vársz a települések vezetőitől. Minimum egy közös hadisír-gondozást vagy egy „önkéntes” béke-menetelést! Ezennel feliratkozom a következő turnéra! Hátha akkor felújításra kerül a 4138. számú útszakasz Szamossályiban, hátha akkor egyszer az életben nyer a földpályázatunk, lesz önhiki és minden álmunk valóra válhat! Ha kell, hát "éljen Eduárd!” Ha ilyen szakmai megalapozottsággal működnek a térség dolgai, akkor ím, fejet hajtok.

Egyelőre azonban azt kérem, hogy a feles energiádat a térség felemelésébe és nem egyes települések legázolásába fektesd! Az elrettentés megtörtént – nem gondolod, hogy sekély-e kéj??

Kétmillió üdvözlettel:

 

Bíróné Dienes Csilla
Szamossályi polgármestere

2013. december 3.

Címkék: Tilki Attila Bíróné Dienes Csilla Együtt 2014- PM "ÖNHIKI" Szamossályi

Szólj hozzá!

Kommunikációs bakik. 1.

Tűzfal 2013.12.03. 10:05

MOTTÓ:

Meg tudnék halni érted!

Talán többet érne, ha értem élnél!


Fehérgyarmat hivatalos oldalán jelent meg a következő kép, egy sorozat részeként.

Kiemeltük, mert ez a címlapfotó.

Körforgalomban közmunkások.jpg

Találós kérdésünk: hányan dolgoznak és hányan nézik?

Címkék: körforgalom szoborállítás Fehérgyarmat

Szólj hozzá!

Te mennyit érsz?

Tűzfal 2013.12.01. 12:29

Tudod, hogy te mennyit érsz, kedves olvasó? Mire számíthatsz, ha bajba kerülsz?
Mi lesz a sorsod, ha nem jut hely az előkelőbb közmunka beosztása során számodra?

Levelet kaptunk, amit megosztunk:

"Ma kellett menni a fiamnak jelentkezni a Munkaügyi központba. Be is pecsételték, hogy februárban kell megjelenni legközelebb. Aztán szólt az ügyintéző, látja, hogy helyi, akkor lenne közmunka.

Lehet menni vonatot takarítani, vagy körfűrész kezelőnek.
(Később derült ki, hogy megbízhatóbb ismerősöknek van könnyebb munka is. Nekik lehet menni „szigetelni”.)

Már holnap elzavarták volna Nyíregyházára orvosi alkalmassági vizsgálatra. Arra nincs válasz, hogy miért nem lehet helyben elmenni az orvoshoz?
Eddig lehetett.
Mondta, hogy kedden nem ér rá, az volt a válasz, hogy a nap 24 órájában rá kell érni!

A helyi orvosok biztosan megbízhatatlanok.
Kinek a kijét kell támogatni ezzel is, hogy Nyíregyre kell menni.

Mivel indulatait nem tudta legyőzni, nem vállalta egyiket sem, így azonnal törölték a nyilvántartásból. Az ellátását a mai nappal meg is szüntették.

Ezek után egy évig nem kaphatja ezt a pazar 22.800 Ft-t. Nem tudjuk, hogy a TB-t ezek után hogyan kell rendezni, vagy mire jogosult? A fiamnak reklám és marketing menedzser, valamint gazdasági informatikus végzettsége van. Egyikben sem dolgozhatott egy percet sem. Mindenhova gyakorlat kellett volna. Nem a közmunkával van a gond, mert ha tisztességes, és nem ilyen megalázó körülmények között történik a szervezése, akkor „semmi baj”. Volt már közmunkás, és azt nagyon szerette csinálni. Akkor a végzettségének megfelelő volt, nem ennyire mélyen alatta.

Közölték velem is, ha vége a tanfolyamnak, és viszem a vizsgaokmányokat, akkor már aznap a kezembe adják az orvosi alkalmassági papírt, és mehetek utcát seperni. Kész röhej, hogy most azért fizetik a tanulásomat, hogy nyelvvizsgával legyek utcaseprő."

Címkék: Közmunka Munkaügyi Központ

4 komment

Követeljük! Több pénz maradjon az embereknél!

Tűzfal 2013.10.30. 07:51

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye halmozottan hátrányos helyzete mit sem változik! Megyénk a kormányzó párt részéről elhanyagolt, háttérbe szorított és negatívan megkülönböztetett terület. Addig, míg az ország nagy részén már tájékoztatták az embereket ZEMBEREKET, arról, hogy jövőre mennyivel több pénzük marad, minálunk még erre sem voltak képesek! Nem beszélünk össze- vissza! Tessék megnézni itt, itt, itt, itt, itt, és itt!

A fentiekre alapozva, követeljük az útbiztos Dr. Tilki Attilától és a megyefelelős Simon Miklóstól, hogy szíveskedjenek felemelni autóban pácolt alfelüket és rohamtempóban tájékoztassák megyénk lakosságát, hogy mennyivel járunk jobban jövőre, hogy mennyivel több pénz marad az embereknél! Szeretném fent nevezett Fideszes urak figyelmét felhívni, hogy bennfentes források szerint a főnök februárig még bárkit visszahívhat!

Címkék: sajtótájékoztató Tilki Attila útbiztos Simon Miklós Szabolcs- Szatmár- Bereg megye Több pénz marad az embereknél

Szólj hozzá!

Miklós! Ezt bebuktad!

Tűzfal 2013.10.16. 08:45

5.

Toldi tűr azonban, bárha nem békével;
Birkozik nagy lelke fellázadt dühével;
Majd meggyőzi magát s megvetéssel tűri,
Szolganép belőle a csúfot hogy űzi.
Mert e nép eperszem volna haragjának,
Bosszuló karjától úgy elhullanának,
Mint a Sámsonétól, kiről írva vagyon,
Hogy ezer pogánytvert egy állcsonttal agyon.

6.

Tűrte Miklós, tűrte, ameddig tűrhette,
Azzal álla bosszút, hogy csak fel sem vette;
Úgy mutatta, mintha nem is venné észre,
Fülét sem mozdítá a nagy döngetésre.
De, midőn egy dárda válla csontját érte,
Iszonyatosképen megharagutt érte,
S melyen ült, a malomkő-darabot fogta,
Toldi György bosszantó népe közé dobta.

Hírt adtunk egy facebookon szerveződő civil csoport létrejöttéről, munkásságáról, fogadtatásáról. http://szatmarfigyelo.blog.hu/2013/08/21/kaparj_kurta_kommando

Ők azok, akik a szatmári buszjáratok oldalán naivan úgy gondolták, hirdetésben kereshetnek Tisztességes Képviselőt Szatmár-Beregnek.

Nézzük, mit nyilatkozott a mi tisztességes képviselő- mindenesünk: Tilki Attila országgyűlési képviselő a Hír24 tudósítójának megkeresésére röviden így reagált: "Majd megteszem a jogi lépéseket. Emberi méltósághoz való joga mindenkinek van. Ez alaptörvényben biztosított alapjoga mindenkinek."

Egyet kell értenünk. Mindenkinek, így a választóinak is. Joguk van a képviseleti demokrácia alapján találkozni választott képviselőjükkel. Joguk van, ahhoz, hogy embernek tekintse őket és nem perrel legyőzendő ellenségeknek.

Megjelent tegnap a facebookon egy bejegyzés:
Teljes egészében közöljük.

Kedves Ismerőseim !
Engedjétek meg, hogy megosszam Veletek mai élményemet ! Ma a Rendőrség "vendége" voltam, tanúként idéztek. A bűncselekmény gyanúja , amelyben a vallomásomra szükség volt, igen tisztelt országgyűlési képviselőnk feljelentése nyomán indult, aki úgy véli neki bizony megsértették a becsületét. Meg biza, méghozzá itt a Facebookon !! Létrejött egy oldal, amely azt a nevet viseli, hogy Tisztességes Országgyűlési Képviselőt Szatmár-Beregnek, és ezen oldalon, amely szánom-bánom, de nekem is ismerősöm( mert ugye ki ne akarna tisztességes képviselőt e vidéknek ), szóval ezen oldalon igen-igen sértő dolgokat írnak képviselő úrról. És ezért most nyomozás indul !! Kedves-kedves képviselő úr ! Biztos, hogy erre kell a Rendőrség erőit összpontosítani ?? Kamionszámra csempészik a cigarettát, a drogot, betörnek, erőszakolnak, sajnos ölnek is, nem fontosabb ezen cselekmények felderítése ? Közszereplőként bizony az átlagnál nagyobb tűrőképességgel kell bírni, s bár a személyhez fűződő jogunk (ezen belül a becsület és az emberi méltóság védelme) Alaptörvényben és a Polgári Törvénykönyvben biztosított alapjogunk, de a véleménynyilvánítás, és a gondolatközlés szabadsága is az. Úgyhogy én jó egészséget kívánok a további munkájához, mert, hogy munka a térségben lenne bőven a képviselőinknek, hiszen emberek ezrei élnek 22.000,- Ft-ból, a szerencsésebbek 49.000,-Ft havi fizetésből. Ők nem hiszem , hogy a becsületükön keseregnek, mert éppen a napi megélhetésért küzdenek. És ezek húsba vágó dolgok ! Szóval, szerintem a jog kétélű fegyver, amit adsz, azt várhatod el Te magad is ! "Honeste vivere, alterum non leadere, suum cuique tibuere"

Képviselő- Mindenes Úr!


Ön nem szereti a párbeszédet. Nem mer a választói közé menni? Mikor tartott utoljára Fogadóórát? Tudja, azt, ahol a választó beülhet és kérdéseket is feltehet, amire TISZTESÉGES válaszokat várna.

Nem! Nem pártrendezvényre és nem is a helyi Városi TV lelkesen alákérdezős Fogadóórájára gondolunk. Olyanra, ahol hús- vér emberek várják, hogy beszámoljon az értük végzett munkájának eredményeiről, ahol rákérdezhetnek az őket foglalkoztató témákra, ne adj isten VÉLEMÉNYT is mondhatnak tevékenységéről.

Ahol rákérdezhetnek, hogy miért nem tudok dolgozni, ha szeretnék?
Ahol rákérdezhetnek, hogy a 4. sz. választókerületnek miért Vásárosnamény a legnagyobb városa, mikor saját polgármestersége alatt településének lakóinak száma ~7861-re csökkent.
Ahol rákérdezhetnek, hogy miért menekül el az ön által vezetett település lakossága? Miért van „saját” településén több száz (3-500?) ház piacra dobva?

Képviselő- Mindenes Úr!

Ön miért nem teljesítményével akarja meggyőzni választóit?

Miért bírósági perrel kívánja igazolni magát?

2014-ben a szavazatainkat is perrel kívánja megszerezni?

tabla_nagyitottjó.jpgfotó: olvasónk

Dr Tilki Attila munkásságát megyehatáron túl is ismerik. (M3-as autópálya 96. km.)

Címkék: Fehérgyarmat Tilki Attila Képviselői feljelentés Tisztességes Képviselőt Szatmár-Beregnek

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása