Tapasztalataink szerint telemarketing eszközökkel is próbál előfizetőket gyűjteni a megyei napilap. Nincs adat arról, hogy milyen sikerrel végzik, de ha odafigyelnének az olvasók véleményére, sikeresebb lehetne az előfizetők levadászása.
A kiadó saját pénzén azt ad ki, amit akar. Az olvasó saját pénzén azt vesz meg, amit akar. Gondolom, ezen a kiinduló helyzeten nem fogunk vitatkozni.
De ha azt szeretné a kiadó, hogy többen vásároljanak termékéből, akkor néhány apróságon el kellene gondolkodnia!
Költségek lefaragása okán több újságírójától megvált és bezárta a térségi rovatait. Mivel csöndesen csorgó visszajelzésekből értesült róla, hogy a vidék nem sokáig fog fizetni a megye másik oldalán történtek híradásaiért, ezért meghirdették vágyukat, írjon településének életéről az Olvasó.
Így gyakorlatilag bárki írása megjelenhet a lap nyomtatott és elektronikus oldalain.
De azon már akadjunk fent és álljunk meg egy pillanatra, ha nincs egy szerkesztő, hogy a beküldött anyagokba belenyúljon, ha az tárgyi tévedéseket tartalmaz.
Vegyünk egy blog oldalt. A Figyelőn megjelent írásokért felelősséget a szerkesztő vállal. Ha elszúr valamit, akkor javítja. Ha rosszul gondol valamit, akkor azzal lehet vitatkozni. Ha rosszul fogalmaznak a szerzők, akkor olvasókat veszít a blog. Nem hisszük magunkat újságírónak. Nem is fogjuk soha.
De nem is kunyerálunk az Önök pénztárcájának megnyitásáért. Dolgozunk, ahogy az időnk és ahogy a kedvünk engedi.
Tekintettel a megyei napilap előfizetői becsült adataira, mégsem kell szégyenkeznünk!
Akkor, aki a pénzünkért kuncsorog, az is tegyen meg minden elvárhatót azért, hogy rokonszenves legyen lapja!
Nemrég jelent meg egy olvasói levél, melyben a szerző a történelemhamisítást kérte számon embertársain, „Úgy kezdődött, hogy visszalőttek” gondolatot megfogalmazva.
Mivel már hetek óta háborgok hasonló témában, az olvasói levélben leírtak adták a végső lökést, hogy elővegyek egy régi „cikket” és visszafogottan azt ajánljam ez alapján a szerzőnek, hogy ha ennyi telik, akkor a naplójának írogasson ezen túl! A szerkesztőségnek pedig meleg megfontolásra ajánlom, hogy talán el kellene olvasni, amit megjelentetnek!
November 1-én jelent meg egy tunyogmatolcsi cikk. Előtte is több, ugyanabból a pennából, de ha a fizetéséért úgy gondolja a szerző, hogy így dolgozik meg, hát lelke rajta.
Itt viszont oly mérvű népbutítás és történelemhamisítás történik, amely mellett nem szabad szó nélkül továbblépni!
A kiinduló helyzet a halottak napi megemlékezés. Hősi halottakról emlékeztek a településen.
Azok a szerencsétlenül elpusztult magyar emberek járnak az eszemben, akiket egy adott kor uralkodó osztálya a hatályos törvények alapján meghalni küldött a csatatérre. Volt ilyenben része a magyarnak, nem egyszer. Igazából hallottaink ők mindannyian és ne sajnáljuk tőlük a hősi halott kifejezést sem! Ők akkor hitték, hogy egy jó cél érdekében harcolnak. Ha nem hittek ebben, akkor sem volt sok választásuk. Csak a mészárszék.
De ideje lenne már az utókornak szembenézni a tényekkel!
Emlékezzünk, mikor itt az ideje! De ne mocskoljuk be az emléküket azzal, hogy aktuálpolitikai érdekeknek lökjük oda emléküket!
Ne állítsuk, hogy életüket áldozták hazájukért, mikor egy világ szégyene eszme és honi kiszolgálói zavarták ki erőszakkal őket, nyomorultul elpusztulni és főleg ne csúfoljuk meg hiábavaló halálukat azzal az eszement kijelentéssel, hogy:
„A sírhelyeken szereplő pro pátria szavak pedig jelzik minden erre járónak, hogy a hazáért és szabadságért haltak meg ezek az egykori helyi lakosok.”
Az már lassan nem is megkérdőjelezendő, hogy ha szűk családi körben emlékeztek, akkor mi a lópélót mutogatta magát ott teljes díszben a helyi önkormányzat?
