HTML

Szatmárfigyelő

Az ellentmondások országa, "Szatmárország" Tele okos, becsületes, törekvő emberrel. Talán ezért is nem jut az 5-ről a 6-ra. Mi lehet a lassú fejlődés oka?

Friss topikok

Kaparj Kurta Kommandó

Tűzfal 2013.08.21. 10:48

Nehéz feladat elé állította egy facebook kezdeményezés Tilki Attilát és híveit. Azoknak, akik nem ismerik, rövid történeti visszatekintés:

  1. „Buszhirdetésben keresnek tisztességes képviselőt Szatmár-Beregnek” címmel jelent meg az Origó cikke. (2013. 08. 01.)
  2. „Eltűnt a fideszes képviselőt cikiző hirdetés” volt egy nappal később a címe a következő Origós cikknek. (2013. 08. 02.)
  3. Megihlette a hír a blogszférát is: „Egy Fideszes méltósága” című posztban a Varánus blog tett közé egy igen kegyetlenül vitriolos írást.
  4. A Hír 24 elérte Tilki Attilát, akinek kellően  át nem gondolt nyilatkozatát közölték is.

A cikkek és az alattuk található hozzászólások kerek képét nyújtják annak, hogyan gondolkodik a történtekről a közvélemény. Ismételni nem fogjuk őket, de valahogy kevésnek találjuk a Tilki úr tevékenységét dicsérő megnyilvánulásokat. Mint ahogyan abban sem leszünk döntőbírók, hogy elismeréssel adózik-e Tilki úr felé saját városa. Nem dönti el a kérdést, de jelzés értéke lehet a varasoatyak.hu oldalon található értékelésnek.

Már az első hozzászóló bizonyítja, hogy vannak kérdések Tilki úr felé, de válasz nélkül maradnak.

A szavazás? Munkáját a net közössége az igen megalázó 1.81-re értékelte, 544 szavazó véleménye alapján.

 Úgy látszik, a szervezet, amely kitalálta ezt az ütős reklámot, nem törődik bele, hogy egy éjszaka alatt eltávolították a buszok oldalairól hirdetéseiket. Valamikor a Gyarmati Vigasságok alatt vagy közvetlenül utána matricák jelentek meg Fehérgyarmat utcáin. A szervezet ügyesen megtervezett logóján hirdették, továbbra is követelik a „Tisztességes képviselőt Szatmár- Beregnek!”.

Tisztességest kész.jpg

Állítólag futótűzként terjednek a felragasztott matricák Szatmár- Bereg több településén is, ami azt feltételezi, hogy jól szervezett segítőhálózatot épített ki a mozgalom.

A hatalom figyelme lankadni látszik, hisz az elsőként feltűnt matricák feltételezett kihelyezésétől számítva mintegy teljes hétre volt szüksége Tilki úr megbízott embereinek (matricagyűjtőkommandó) arra, hogy szerszámaikkal megpróbálják begyűjteni a kihelyezett logókat. Nekik valahogy nem sikerült olyan ügyesen a gyűjtögetés, mint a másik csoportnak a kihelyezés.

 

 

Címkék: varosatyak.hu Fehérgyarmat TISZTESSÉGES KÉPVISELŐT SZATMÁR-BEREGNEK Tilki Attila busz matrica Várásonamény

Szólj hozzá!

Fotelkuruczok

Olvasói Levél 2013.08.03. 06:39

Sok helyen megfordultam már Szatmárban, Beregben, és az ország számos területén. Szeretek betekintést nyerni különböző rendezvények világába. Talán az egyik legfontosabb programom egy rendezvényen az, ha már a köszöntőnél is ott vagyok! Sok minden leszűrhető azokból a mondatokból, többek között mentalitás, rátermettség, érzékletesség, emberség, idea.

Megesett, hogy elméláztam…….. a XII. Kuruc napi rendezvény megnyitóján nem tudtam ezt megtenni, nem volt alkalmam teret engedi érzéseimnek.

 Nem volt valami hosszúra sikeredett történet, viszonyítási alapom már volt, így visszaemlékezve az egészre: inkább tűnt központi kommunikációs panelek pufogtatásának, mint  a rendezvénynek tiszteletet adó beszédnek. Nem azért megy el senki sem nézelődni, részt venni, hogy primitív agymosást hallgasson.

Már első mondata szöget ütött fejembe, amely így hangzott:

„A magyarokat először koldussá kell tenni, majd katolikussá, legvégül németté”.

Egyből beletrafál a lényegbe, a gyomrot forgató igazságba. És tényleg……szinkronba van a mai magyarországi helyzettel.

Első része tökéletesen igaz, a kormány megválasztása óta egyre több a nincstelen, nélkülöző ember, egyre több az olyan, aki koldusból lett koldus. Először koldussá lettünk. Három év leforgása alatt, elszegényedtek az emberek, a középréteg eltűnt, mindenki adós. Sokan nem tudták fizetni a hitel részleteit, állásuk mellett házuk is veszélybe került vagy már el is veszítették azt.. Sok embernek már nincs jövedelme, mivel elveszítette állását, - vagyis van a 22.800 forint szociális segély amelyet bizalommal ajánlok megpróbálni az egész bagázsnak-, így nem tudta hitelét fizetni, sőt eljutott arra a szintre, hogy rezsijét sem tudja már fizetni, így kikötötték gáz, víz és villanyóráját. Elsőként ők azok, akiknél már a rezsicsökkentés sem segíthetett.  Másnál sem nagyon, mivel óriási rezsiköltség szükségeltetik ahhoz, hogy jól meglássuk a tíz százalék csökkentést. A pénz kevés, így inkább nem fűt megfelelően, nem világít, van akinek csak zsíros kenyérre jut de jobb esetben pirítósra.

Koldussá kell lennünk…. Valóban? Nem ezt akarjuk!  

Ha ezt prédikálta a képviselő– mivel, ha utalt erre, valószínű, hogy így is gondolja – akkor megkérdezhetik a szatmári emberek, hogy milyen célt tett maga elé eme térség felemelkedése érdekében? Mert a cél megjelölése nem koldussá tevés volt anno. Vagy közben ekkorát változott? 

 Dunán innen kuruc, Dunán túl labanc?

Általános.és közép iskolai történelem tanulmányaimra visszaemlékezve, egy - két fogalom még bevillan. Közte van a kuruc és labanc szavak is. Mivel a kurucok a magyar nép függetlenségéért, szabadságáért harcoló hajdúk voltak, akkor a kis kurucaink szabadságért, tágabb értelemben a nélkülözés megszűnéséért, sajtószabadságáért, nemzeti összetartozásért, jobb létért, éhező gyermekek megmentéséért, új munkahelyekért, igazságosabb adózásért, stb. harcolnak? Nem hinném, nem hisszük! Ha harcolna az érdekeinkért, akkor most Szatmárban egy közmunkaprogram lezárása utáni napon, nem kellene tolongani, nem kellene „ölni” egymást egy sorszámért a munkanélküli kirendeltség előtt. Nem azért tolonganak, mert nincs idejük, hanem azért az egy napi szociális segélyért is, amelyet elveszíthet, ha az nap nem kap sorszámot sem!

Na és a labancok?

Régen magyar főurak voltak, akik a bécsi udvart szolgálták ki. Ma mit is csinálnak ezek a „főurak”? Kiszolgálják a legfőbb vezetést. Gombot nyomnak szolgaian, úgy, ahogy parancsolják és úgy hogy saját érdekeiket szem előtt tartják, csak közben elveszítik saját személyiségüket.

Fejlődés…. Többektől megkérdeztem, számára mit jelent az a szó, hogy fejlődés? Egy egyszerű szatmári embernek a fejlődés szó magában hordozza a munka fogalmát. „Ha van hol dolgozni és van a tisztességes munkám után tisztességes fizetésem, akkor fejlődik a családom, van miből élni, kedvteléseknek eleget tenni. De a közmunka, nem munka, abból semmire sem futja.

Én nem érzékelem a fejlődést Szatmárban, ezért következtetek arra, hogy maguk nem kurucok, de annál jobban labancok! A mai labancok, vagyis a pénzemberek, hatalmat kapó sármjukat mára elvesztett emberek célja nem a magyar nép felemelkedése, segítése, hanem nyomorba tiprása, emberi méltóságának elvétele, megalázása.

 Esze Tamás nagyszerű vezért volt, aki híveivel együtt összefogtak az elnyomás ellen!  

Ma sem lenne máshogy a helyzet! Minden embernek van célja, van álma. Kinek nagyobb, kinek kisebb, de mindenki becsületesen és hűségesen ragaszkodik hozzá!

Ragaszkodik az utolsó percig, és reménykedik….. de nem retten meg az őt üldöző zsarnokoktól!

Szólj hozzá!

István!

Olvasói Levél 2013.08.01. 22:15

Kering a facebookon egy levél.
Aláírással, ahogy illik.
Válasz nincs rá és nem is lesz.
Változtatás nélkül megosztjuk, talán mégis beesik valami válasz próbálkozásként....
István!
Bizonyára elkerülte a figyelmüket a nagy sietségben, hogy olyan embertelen törvényt hoztak, mely családok ezreinek megélhetését teszi lehetetlenné. Ezúton szeretném erre a tényre felhívni a figyelmét, és  bízom benne, hogy a jövőheti kormányülésen sikeresen  kijavítják. Ehhez, csak akarat kell. Bele sem merek gondolni, hogy nem tévedés.
Röviden leírom a problémát.
A férjem, akaratán kívül, eddig sajnos 3 agyvérzést, és 3 agylágyulást kapott. Szeretne ő dolgozni, de mivel egy agyvérzés a látóközpontot érintette, így a látása nem tökéletes. Az egyik agylágyulás a beszédközpontot érintette. De ennyi agyvérzés, és lágyulás után, örül, ha az udvaron elbotorkál. Ezek a fő betegségek, vannak gerinc sérvek, szív problémák is. Ha szerencsés, akkor idén megéli az 50 évét.
2010. júniusában úgy döntöttek az illetékesek, hogy rehabilitálható. Ez némiképp ellentmond annak, ami az orvosi szakvélemény alján található, mely szerint állapota fokozatosan romlik. Most, 2013. július 31-én megszűnik a rehab. járadék. Időben beadtuk egy újabb felülvizsgálatra a kérelmet. Az ügyintézővel beszélve, mostanában nem sok esély van arra, hogy behívják felülvizsgálatra, mivel sok a beteg, kevés az orvos, és nyári szünet is van. A márciusban esedékes felülvizsgálatokat is júniusban végezték el, ennyire el vannak csúszva. 
A gond az, míg nincs felülvizsgálat, addig nem kapunk egy fillért sem. Miből éljünk meg addig? Én 34500 Ft kapok, a munkaügyi központ által indított átképzésben veszek 
részt. Ön szerint ezt hogyan lehet beosztani? A gyógyszerköltségre sem elég. Miből fizessem a rezsit?  És akkor nem beszéltem az ennivalóról, tisztító-és tisztálkodó szerekről.
Mivel nem látok más megoldást, ezért azt kérem, míg nem utalnak a férjemnek valamilyen ellátást, így küldjön a postai címünkre minden hónap 12.-ig  69000 Ft-t, ennyi a férjem rehab. járadéka. Magának ez semmi, mellényzsebből ki tudja fizetni, és a családi kassza sem veszi észre.
A kormány, és a Fidesz, szavakkal mindenkin segíteni akar. A devizahiteleseken, a pedagógusokon, az egészségügyi dolgozókon, stb. Akkor miért éppen a rokkantakon akar spórolni. Aki hozta  ezeket a törvényeket, annak kívánom, hogy ennyi betegséggel, és ennyi pénzből éljen meg.
Legközelebb, mielőtt ilyen, és ehhez hasonló hülye törvényt elfogad, gondoljon arra, nem azért lett a Parlamentbe küldve, hogy szavazógép legyen, és nem is a pártfegyelem javítása miatt. Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy eladta a lelkét, becsületét, tisztességét.
Erre a levelemre  2013. július 31-ig várok választ.  Amennyiben, nem olyan választ kapok, ami megfelel, akkor minden ellenzéki médiának, és pártnak elküldöm ezt a levelet, felteszem a facebookra, tvitterre, és ahova csak lehet.
Bízom a józan eszében!

Szólj hozzá!

Tamás! Ezt érdemled!

Tűzfal 2013.07.18. 08:15

Fehér nadrág, fehér blézer, fehér nyári pulcsi a hozzá való nyári ruhával és kiegészítőként tipegőnek körömcipő. Bizsu és napszemcsi az összhang kedvéért.

Aki ennyiből kitalálja, mi a mai témám, két gömb fagyit kap.

Nagy esemény helyszíne volt Szatmár. Itt járt ő. Akarom mondani: Ő!
A csoda.  A szépség, a báj, a kellem, a biztonság megtestesítője. Aki annyi mindent, többek között családom 10 millióját is megvédte!
Igen. Ő. Selmezci  Gabriella.

Sajtózott egyet. Kiegészítve a mindenki által tisztelt és szeretett képviselő asszonnyal, volt polgármesterrel, a Fehérgyarmati Járási Hivatal vezetőjével. Talán egy hétig azt hihettük, hogy tényleg sokan fogják tisztelni, még többen, mikor ismerőse volt a facebookon a következő oldalnak:  

https://www.facebook.com/profile.php?id=100006212861036&fref=ts

Gondolom, milyen ciki lehetett!

lakatosn end selmeczi.jpg

                                                                      Láttál már ilyet? (szon.hu)

Nem tudni, az újságíró tévedett, vagy egyszerűen Szatmár egyik legnagyobb földbirtokosa a túristvándi önkormányzat a leírt állítólagos 1400 hektárral, talán nem is ez számít.
Az sem túl érdekes, hogy mit mondtak.
Inkább a fiatalember, akit placra zavartak, hogy nyilatkozzon. Na, ő tényleg érdekes.
Talán a tökölő ellenzéknek is érdemes lenne meghallgatni! Már miheztartás végett.

Nyilatkozta drága képviselő asszony, hogy:

 A földprogram és a közfoglalkoztatás révén egy júniustól szeptemberig tartó termelési időszakban 200-250 ezer forint bevételre tehet szert egy család.”

Bevételre.

Nyilatkozta a fiatalember:

„Jelenleg itt, az uborkaföldön dolgozom. A családi támogatással együtt 61 ezer forintot vihetek haza.”
Ő már nem bevételről, hanem az egész hónapra eső jövedelméről vallott.
Nézzünk egy hevenyészett számítást!

Bére lehet: bruttó 75.500, ebből megkap 49 ezer pár száz forintot. Mivel van két gyermeke és ha mindkettő után részesül a kedvezményben, akkor az adójóváírásban megkapja értük a pénzt: így a 49 ezer pár száz forinthoz jön még 11 ezer így jön ki pontosan a 61. 533.- Ft.

Gratulálok Tamás. Azt tiszteletben tartva, hogy mást nem nyilatkozhattál, nem is érdemeltek többet.
Sőt isten áldja a képviselő asszonyt és a Fideszt!

frissítés:

Tisztelt képviselő asszony!
Hogy megy a diák foglalkoztatás?

Címkék: közmunkás Lakatosné Sira Magdolna Helmeczi Gabriella Túristvándi

Szólj hozzá!

50 %

Tűzfal 2013.07.17. 22:22

Jaj, drága testvéreim! Olvastam és megértettem. Most már értem, miért lehet mindent lenyomni sok-sok ember torkán. Nem ezeket a zembereket fogom minősíteni, de azért ne dőljön hátra senki sem, sorra kerülhet ő is!

mno.hu

Van ember, aki a facebook-on lájkolja. Hát istenem, ha tetszik neki. Ha ez tetszik neki. Elém került egy ajánló, ha már így adódott olvassunk bele. Közvélemény kutatásról szól a nóta, 82 százalékon áll a Fidesz, az MSZP teljesen lenullázódott” címmel.

Na, már most: egy ilyen komoly újság ilyen komoly cikkel jön elő, akkor csak elolvasom előítéleteimmel szemben is. Mire is akadtam?
(elemezze a cikket, akinek három anyja is van, de ezt az egy idézetet engedjétek meg!)


„Összesítésben a szlovákiai magyar pártválasztók 47 százaléka a Fideszt preferálja, 41 százalékuk az MSZP–E14–DK–LMP  pártjaira voksolna”


Értem én, hogy a 0 százalékos MSZP-t az óriási tömegbázissal rendelkező E14-DK-LMP felhúzza 41 százalékra, de nem sül le a kedves képedről a bőr „cikk” író?
Azért ilyen cím után az a 6 %-os különbség nem ciki?

Na, lapozzunk! Aki a hiteles írásokat keresi, és becsüli továbbra is a kiegyensúlyozott újságírást, az biztosan ezt a lapot fogja tájékozódásra használni.

Beleolvastam a hozzászólásokba is. Nem tudni, a moderátor aludt-e el, de valahogy nem egysíkúak a kommentek.

Nekem az keltette fel a figyelmemet, aki ezeket a sorokat vetette monitorra:

„kifejtette, miért nem szabad megadni a határon túli magyaroknak a kettős-állampolgárságot, felsorakoztatva /elveszik főiskolai-egyetemi felvételeknél gyermekeink elöl a lehetőséget, ide települnek a határon túli nyugdíjasok és a magyar államnak kell állni a nyugdíjaikat...stb sok-sok sületlenség kiagyalója meggyőzte hazugságaival idehaza választani akaró anyaországiakat és a választók itthon kenyérféltésből elmentek nem-mel szavazni!”

Sok- sok sületlenség, kenyérféltésből elmentek szavazni…. Aha!

Segítsetek már kedves testvéreim! Nálatok Fehérgyarmaton jól tudom, hogy két Erdélyből származott nemzettestvéretek nyerte el a 4 trafikkoncesszió 50 %-át?

frissítés: a másik 50 % azé a Fideszes polgármesteré, aki saját maga által vezetett falujában annyira vigyázz arra, hogy településének lakói egészségesen éljenek, hogy ott nem is pályázott nemzeti dohánybótra.
(pedig biztosan tövig rágta volna a körmét, hogy ott megnyerte volna, ha pályázik?)

Címkék: Kelemen Róbert Hegedüs Margareta Karikás Éva

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása