HTML

Szatmárfigyelő

Az ellentmondások országa, "Szatmárország" Tele okos, becsületes, törekvő emberrel. Talán ezért is nem jut az 5-ről a 6-ra. Mi lehet a lassú fejlődés oka?

Friss topikok

Felpörgetve

Tűzfal 2010.10.16. 22:00

 

Történtek jó és rossz dolgok az utolsó találkozásunk óta. Például volt egy önkormányzati választás, amitől furcsa hangulatba kerül az ember.

Olyan hangulatba, ami sok értékes és kevésbé értékes gondolatot indít el bennünk.
Értetlennek és a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből kihagyottaknak érezzük magunkat!
Értetlenkedünk is, hiszen néztük néhány településen a választások eredményeit.
Néztük, csodáltuk, mint Gyarmati Vigasságban éhes kisgyerek a vaníliás vattacukrot.

Csodáltuk a választók döntését.
Csodáltuk, mást nem mondhatunk, hiszen Önök döntöttek.

 Választottak:
  • olyat, aki éveken keresztül a szocialista kormánytagok fenekéből lógott ki, most Fideszes,
  • olyat, aki eddigi vállalkozásaiból, társadalmi tevékenységeiből szinte mindig visszaélés gyanújával távozott,
  • olyat, aki 4 éve vörös ingben kampányolt a szociknak, most pedig Fideszes színekben indult és nyert,
  • olyat, aki saját elnyert településén vendégségbe jár haza,
  • olyat, aki két értelmes mondatot nem tud kimondani,
  • olyat, aki szoci vezér volt, de megtért és most új világrend alapjait rakja le, (ne tessék röhögni, igenis önkormányzati képviselő is lerakhatja…!)
  • olyat, olyat, olyat…

 A sort sokan tudnák folytatni. Tény: a szavazni hajlandóknak ez így jó!

Akkor miért mi idegesítsük rajta magunkat?

 Azért legyen egy kis móka, kacagás is ebben a rövid posztban!

A kitartó olvasóinknak küldjük, míg hallgatják, kérjük, nézzék Hofi Géza arcát!
 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szatmarfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr672376758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása