Egészen mostanáig nem voltam hajlandó elolvasni a meseirodalom új gyöngyszemét, a kormányprogram 2.0- át. A műfaji besorolásával ezek után is gondom van, mert nem tudom, hogy mese-e vagy fantasztikus irodalom . A műfaji elemek kavalkádjából csak a tudományos minősítés hibádzik, több helyen is!
Ekkor került a kezembe két cikk, ami megváltoztatta a kormányprogramokkal szembeni merev hozzáállásomat. Az elsőből kiderült, hogy az új kormány enyhíteni tervezi azt a szigort, amelyekkel szemmel tartják az állampolgárokat. A koalíció két pártja egyetért abban, hogy jelentősen csökkenteni kell a köztéri biztonsági kamerák számát.
Idézem: a „kormány véget vet annak a kultúrának, melynek jegyében megfigyeli saját állampolgárait, mert tűrhetetlen, hogy tisztességes, törvénytisztelő embereket úgy kezeljenek, mintha azoknak takargatnivalójuk lenne”- mondta a miniszterelnök helyettes.
Emellett megálljt parancsol az új kormány a személyi igazolvány mintegy 1.657.500.000.000 forintba kerülő új rendszerének.
A másik cikk a felálló új kormány takarékossági intézkedéseiről szól.
Arról, hogyan faragják le, a mintegy 52.975.000.000.000 forintnak megfelelő rekordnagyságú költségvetési hiányt. Kész tervekkel, nem kívánság szintjén megfogalmazott vágyálomlistával. Nem a Nemzeti Együttműködés Progranjával! Munkával. Konkrét felsorolás készült, mely területen, hogyan, mennyit lehet megtakarítani.
Arról, hogyan faragják le, a mintegy 52.975.000.000.000 forintnak megfelelő rekordnagyságú költségvetési hiányt. Kész tervekkel, nem kívánság szintjén megfogalmazott vágyálomlistával. Nem a Nemzeti Együttműködés Progranjával! Munkával. Konkrét felsorolás készült, mely területen, hogyan, mennyit lehet megtakarítani.
Akiknek volt idejük a linkekre kattanni, azok már tudják, hogy az említettek nem az új magyar kormányról szólnak. Mindez igaz Angliára. Angliára, ahol szintén politikusok nyerték a választásokat. Ott is politikusokból áll a kormány. Ott is megmentik az országot. Munkájukról érdekes módon mégsem fognak olyan elemzések születni, amelyek az új magyar urak sokszor gyerekes megszólalásairól készülnek.
Hajdú D. András- origo.hu
Nekik a tények és konkrétumok, nekünk a talpra állítjuk, megmentjük, megteremtjük, helyreállítjuk szlogenek maradtak, tartalom nélkül.