Úgy tűnik, ezt a hetünket tárgyalóteremben töltjük. Jönnek az új hírek, tudósítások, szaporodnak a kérdések. Tegnap szóltunk egy városunkat érintő hivatali vesztegetésről, tárgyalásról, első fokú ítéletről. Megdöbbentő, ha igaz (miért ne lenne az?), amit a titkos adatgyűjtés során összegereblyéztek a hatóságok.
A társadalomra leselkedő veszélyek igen komolyak a hasonló ügyekben. Az egyszerű, de becsületes ember, ha szembe találja magát a „hatósággal”, akkor bizony megilletődik. Egy kihallgatáson, egy bírósági tárgyaláson való kényszerű részvétel sokáig emlékezetes maradhat. A hatóságnak, legyen ez bíróság, vagy ügyészség, tekintélye van. Olyan tekintélye, amit évtizedekig tartott megszerezni, de napok alatt el lehet veszíteni.
Tény, az ügyészségi és bírósági dolgozók többsége tisztességgel végzi munkáját. Akkor mégis miért van az, hogy mi, egyszerű halandók ezt a tisztességet néha meg merjük kérdőjelezni?
Rosszindulat, jogi ártatlanság, akarom mondani járatlanság, tájékozatlanság?
Miért van az, hogy sokszor kapkodjuk a fejünket, mi laikusok? Nem tudjuk, hogy az ügyek fontosságát mi határozza meg?
Nem tudjuk, csak etikailag kifogásoljuk, hogy akár a törvények betartása mellett is, miért tehet meg visszatetsző dolgokat egy bíró, egy ügyész, egy rendőr?
Nem tudjuk és nem is értjük, hogy miért lehet (nagyon helyesen) egy bűncselekményt első fokon lezárni, az elkövetést követő egy hónapon belül, míg más ügyekben- legyenek azok bármilyen bonyolultak- éveket kell várni az ítéletre?
