HTML

Szatmárfigyelő

Az ellentmondások országa, "Szatmárország" Tele okos, becsületes, törekvő emberrel. Talán ezért is nem jut az 5-ről a 6-ra. Mi lehet a lassú fejlődés oka?

Friss topikok

Jó paripa mellett szépen jár a csikó.

Bunkológus 2011.09.19. 17:56

 Orbán Viktor miniszterelnöktől mi már tudjuk, hogy „Amikor a tettek beszélnek, szavakra nincs szükség”. Sőt! Azokra nem is kell/ett volna/ odafigyelni.

Szatmárban is óriásplakátok hirdették, megvédenek bennünket. Megvédik munkahelyeinket, helyette 48.000 ft-nyi közmunkával tömik be a szánkat. Megvédik a nyugdíjainkat, helyette elvették sok millió ember hitét, hogy lehet jobb öregkora, mint amit az állam tud majdan biztosítani.
Miközben a demokratikus választásokon demokratikusan megválasztottak felszámolják a demokrácia intézményeit, büszkék arra a heroikus munkára, amit egy szűk réteg érdekében végeznek.
Osztogatják az arra érdemeseknek a kitüntetéseket, bedöntik rendszeresen a forintot, hiszen ha drága a nemzeti fizetőeszközünk, azzal is a valutában eladósodottakat segíthetjük, ezzel egy időben új közgazdaságtant találnak ki, aminek tényleg a csodájára fog járni az egész világ. 
Ismerik a klasszikus mondásokat, de nem teljes egészében. Általában az a fele ragad meg a fejükben, ami nekik szimpatikus. A „munkát és kenyeret!” követelésről nekik inkább a cirkuszt és kenyeret bölcs tanácsa jut eszükbe, abból is a cirkusz elsősorban.

Múlt héten fújt be egy meghívót a szél, félre is tettem, van nekem jobb dolgom is, mint a dolgok hiábavalóságán tépelődni- gondoltam.
 
Tudjuk, a miniszterelnök, aki soha nem hazudott, most az egészségügyet fogja kivégezni megmenteni. Ennek jegyében, úgysem lesz hová fordulnod, ha döglődsz. Rá akarja beszélni szeretett népét, hogy egészségesen éljen. Ennek egyik módja: felejtse el, de végleg, hogy nem saját izomerejéből jut el az egyik pontból a másikba. Most még csak 397 forint lesz szerdától a benzin, de később segít ő abban is, hogy eus csúccsal még drágábban vehesse meg, aki még mindig ragaszkodik a berregő masinájához.
 
Nem árt a meggyőzés érdekében európai kezdeményezésekhez is csatlakozni.
 
Így Fehérgyarmat városában is kivezénylik az iskolásokat és „színes” programokkal európai autómentes napot tartanak. A gyerekeknek.
 
Tudják, a gyermek az első. Éppen ezért nem is fordulhat elő olyan, mint más városban, hogy az általános iskolában rövidített órák tartásával elbasz elszórnak egy teljes napot azért, mert a hétvégi lagzi iskolabérlői már pénteken díszíteni akarnak!
Lesz sok szép és nemes pogrom (mindig keverem, az még később jön!) program.
A Kórháziak mérnek (Kb. 6 fő), lesz Interaktív sátor az egészségfejlesztés témakörben, (kb. 8- 10 fő + sofőrök), elsősegélynyújtás bemutató (2 fő), kevés reklámmal összekötve, a helyi rendőrkapitányság munkatársai segítségével, biztosításával (sok fő) + 3 ember  megnyitja.
 
És ami a legszebb, amiért mégis billentyűzetet ragadtam. Lesz ám forgalomlassító demonstráció is. Igen, jól olvassák, a gyerekeket kivezénylik a gépjárműforgalmat lassítani. Először sétával, majd kerékpáros felvonulással demonstrálnak.
 
A berregő bűzmasinák ellen lehet, az emberi méltóságért nem lehet demonstrálni. Na, nem baj! (Kedden délután rendet vághat, ha akar a bíróság az engedélyezés kérdésében…)

Azt a véleményt se hallgassuk el, amit egy barátom fogalmazott meg: ha kiviszi a gyermekemet a kocsik közé sétálni, felrúgom, akár ki is az!

Síppal, dobbal nem lehet verebet fogni, mint ahogyan egyszeri akciónappal sem lehet a kölköt eltántorítani attól, hogy apu/anyu kocsival hozza az iskolába.
 
Egy másik barátom így reagált a meghívóra, megosztom Önökkel:
 
Szart sem érnek ezek az egy-kétnapos kampányok - nincs olyan, hogy gyereket, felnőttet egyszer az évben meg lehessen tanítani valamire! Az egész országból is a FOLYAMATOSSÁG HIÁNYZIK. Márpedig arról szól az életünk, hogy a tegnapból csinálunk - ma valamit... a holnap érdekében. Illetve most már egyáltalán nem ez a módi. Ma az van, hogy élj a mának .... és szard le a holnapot, hogy amit ma megtehetsz, azt meg is teszed , de úgy, hogy semmi következményét nem gondolod át...
 
Hétvégén végeztem egy reprezentatív felmérést a gyarmati fiatalok körében. A mérés egy kérdésből állt. Fősuli, egyetem után visszajössz-e szülővárosodba?
 
A válaszolók 50 %-a udvarias volt, a másik fele viszont kétségbe vonta józan eszemet.
IDE…???
 
Szórás nem volt, a megkérdezettek 100 %-a nem kíván szülőföldjére visszatérni végzés után.
 
Kérem ne tessék elfelejteni a címben foglaltak igazságát. Ha az ifjúság azt látja, hogy ezeken a nemes és egyben kötelező programokon kívül sehová menni nem tud, semmi értelmes, változatos tevékenységet nem biztosítunk számára, akkor nem akarja majd, hogy saját gyermeke is ilyen ingerszegény környezetben nőjön fel!
 
Elmegy és nem jön vissza!
 
2011. 01. 01-én a város lakossága 8001 fő volt.
 
Ha az a cél, hogy elérjük a 4000 fős lakosságú kisvárost, akkor jó az irány!
 
Rajta! Mentsük meg Fehérgyarmatot! Is.

 

Kedves Szülők!

Mindannyian ismeritek az Edda nótáját: Álmodtam egy világot magamnak

Álmodtam egy világot magamnak,
itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
van hitem a magas falak előtt.

Mikor világra hoztátok a gyermeket, Ti adtatok neki életet, hitet, álmokat!

Megkérdeztétek már gyermekeiteket, mit szeretnének kezdeni életükkel, álmaikkal?

Most van hitük.

Ne vegyük el tőlük, ne kelljen elmenekülniük a városból!

Ne énekelhessék az Eddával:
... városomban rám nem várnak csodák...

Címkék: fehérgyarmat európai autómentes nap

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szatmarfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr173238900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.09.19. 21:31:47

JÓ paripa mellett szépen jár a csikó... tudod min röhögök? - hogy az Orbán lova meg is van már dögölve :)... De ez csak az egyik bajunk nekünk országosan :( - a másik bajok így... helyi szinten jönnek, amikor a helyi izék akarnak valami nagyot alkotni, de úgy, hogy se bevezetése, se tartalma, se következménye ne legyen... csak essünk túl rajta alapon. És ezt látom a munkahelyeken is. A fideszlovak mellett (lovak? inkább szamarak!) - ugyan ki járhatna szépen?! - és Pataki Attila is villámgyorsan lelépett Miskolcról... mert semmire sem tartotta anno a városa - na pont így járunk mi a fideszpolgármesterlovakkal is, hogy mellettük sem lehet megmaradni, nem hogy előbbre jutni. Én speciel már ki sem teszem a lábam a városomba... minek mennék? és hova? - borívókat kukkolni egész évben? Szar lehet nálatok is :( - és persze szerencsétlen gyerekek lesznek hontalanná nagyon hamar, ha saját városuk se az apjukat, anyjukat, sem őket nem tartja "jól". Remélem télire már nem lesz az a kurmány a nyakunkon! ja! - forgalomlassítás ... hol lehet, hol meg nem!? -áááááááá nem vagyunk ám elnyomva saját hazánkban!? sem hülyének nézve :=( - de majd szétrobbantjuk őket valahogy - abban biztos vagyok, mert én még elégedett emberrel nem találkoztam mostanában. Te láttál már olyant?
süti beállítások módosítása