HTML

Szatmárfigyelő

Az ellentmondások országa, "Szatmárország" Tele okos, becsületes, törekvő emberrel. Talán ezért is nem jut az 5-ről a 6-ra. Mi lehet a lassú fejlődés oka?

Friss topikok

A befőtt eltette a nagymamát!

Tűzfal 2010.11.09. 19:10

 

„Kifordított világban élek,
Ahol minden megtörténhet.”
 
Állítja a nóta szövege, de nem hiszem, hogy sokan vitatkoznának velem. Akkor, mikor a fülkeforradalom kormánya az oktatásról, mint stratégiai ágazatról nyilatkozott és mégis csak államtitkári beosztást kapott, már lehetett sejteni, hogy a stratégiaivá nyilvánítás csak szöveg marad. Voltak jelek, amelyek okoztak némi gondot az ágazat földön járó, kiszolgáltatott, szürke embereinek gondolkodásában.
 
Az is érdekes volt, amikor „a béremelési igényekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: "aki ilyen kiürült államkincstári vagy költségvetési helyzetben radikális béremelést követel, az vagy ostoba vagy bohóc, mert egyszerűen nincs honnan". Ekkor még sokan reménykedtek, hogy Hoffmann meséi valóra válnak. (akiről mellesleg tudjuk, hogy sokat utazik Tilkiland urával a parlamenti liftben).
 
Többen úgy fogalmaznak, hogy a jövőnk az oktatás irányítójának kezében van. Igaz, sokan tettek volna mást Hoffman államtitkár kezébe, amikor nevéhez fűződő helyreigazítást tett közé egy „vicclap”.  Egyszerűen nem hittük el, hogy ez valóság, a Hírcsárda önreklámjaként értékeltük.
Nem az volt!
 
Biztos vagyok abban, hogy a hölgy munkásságához még sok szép percünk fog fűződni, csak az a bizonyos JÖVŐ ne az ő kezében lenne!
 
2010. szeptember végén Kerpen Gábort, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) korábbi elnökét kérték fel az Oktatási Hivatal elnökének.  Biztosan odavaló, jó szakember ő! Az, hogy érdekvédőként milyen volt, nem tisztem megítélni. Azért ez érdekes húzás volt, valljuk be! Főleg akkor mikor kiderült, Hoffman meséi nem fedik a valót! 
 
Rózsika gyöngyszemeit kielemeztük, bár lenne még szilárd értékrendjéről mit írnunk, most inkább térjünk vissza a kiindulási pontunkhoz.
 
Vállalhatatlan lett volna, ha nem szólok, nyilatkozott a magyar közoktatás jelenlegi tévútjáról Pokorni Zoltán az Indexnek.
  Légy került a levesbe, rés támadt a falon, a nyúl viszi a puskát, vagy a befőtt eltette a nagymamát?

Lehet az a véleményük, hogy íme, idevezet a sértettség! Nyomokban igazuk is lehet. Ízlelgetem szavait, próbálom értelmezni. Meggyőzött Zoltán.
Eldönteni nem tudom, hogy a hajóágyú szabadult-e el, vagy engedéllyel fegyelmezik a focipályák rémét, de van abban a kérdésben valami bájos, hogy ez most selyemzsinór-e vagy utolsó figyelmeztetés?
 
Remélem, Pokorni fellépésének is köszönhetően sokszor fog még „spontán” hátraarcot levágni Hoffman államtitkár néni!

 

Címkék: index pokorni zoltán hoffman rózsa selyemzsinór

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szatmarfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr822436690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása