HTML

Szatmárfigyelő

Az ellentmondások országa, "Szatmárország" Tele okos, becsületes, törekvő emberrel. Talán ezért is nem jut az 5-ről a 6-ra. Mi lehet a lassú fejlődés oka?

Friss topikok

Helyzetjelentés

Tűzfal 2010.05.19. 08:00

Ár- és belvíz helyzet Szatmár- Beregben.
 
Petőfi Sándor sorait mostanában inkább a szélsőjobb oldalain idézik, de talán nem szentségtörés elővenni ebben a helyzetben, amibe sokadszorra kerülünk. 
 
"Habár felül a gálya, alul a víznek árja, azért a víz az úr!"
 
A napokban elsősorban a borsodban élők tapasztalhatták meg, milyen következményekkel járhat a természet féktelen tombolása. Nem vagyok szakértője a vízügyi kérdéseknek, így hagyjuk a komolynak tűnő elemzéseket, erdő irtásokat, elhibázott sratégiákat.
 
Sokan indultak segíteni, többen Szatmárból is a nehéz helyzetbe kerülteknek. 
Közben többen érdeklődnek, milyen most az ár- és belvízi helyzet lakóhelyünkön. A FETIKÖVIZIG tájékoztatója szerint  teljesen nem lehetünk nyugodtak, de a hidrometeorológiai előrejelzés alapján számíthatunk javulásra, jön a jó idő.
 
Folyóink több helyen is kiléptek medrükből. A Szamos folyó a töltésekig megtöltötte az ártéri részeket.
Több helyen elsőfokú készültséget, a Túr és a Lónyay Csatorna mellett másodfokú készültséget rendeltek el.
 
  
Blogunk szerény eszközeivel, fénykép felvételekkel szeretnénk szemléltetni, hogy Szatmár- Beregben még nincs akkora közvetlen veszély, mint Borsodban.

Lakóhelyünkön több településről érkezett jelentés komolyabb belvíz veszélyeztettségről, a helyiek igyekeznek felkészülni ezek elhárítására.
 
 
Gulácson a Tűzoltóság segítségét is igénybe veszik a további károk elkerülésének érdekében. A belvízelvezető árok telítve, homokzsákkal próbálják a víz útját állni.
 
 

 

 
 
 
 
 Fehérgyarmat határában.
 

 

 

 

 

 

 

 

Szamos folyó bal partja, Tunyogmatolcsnál. A folyó elhagyta medrét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 Szamos jobb partja, Fehérgyarmatnál.

 

 

 

 

 

 

 

 

 A kis Túr Fehérgyarmat és Kisar között.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A Tisza Kisarnál.

 

 

 

 

 

 

 

 

 A Tisza Vásárosnaménynál.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Kraszna Vásárosnaménynál.

 

 

 

 

 

 

 

 

Frissítés:

 

 

 

 

 

 

 

Fr

Címkék: tisza árvíz szamos fehérgyarmat vásárosnamény túr kisar tunyogmatolcs kraszna lónyay csatorna

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szatmarfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr142014320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása