Az eltékozolt jövő!
Mindannyiunk jövőjét odavetettük koncnak 8 évi kormányzás után.
Mindenki tudná sorolni a példákat, mikor, mit mondtunk, üzentünk, kértünk nagyjainktól. Tudnánk sorolni, hogyan emeltük fel hangunkat, vagy hallgattunk döbbenten az elkövetett ostobaságokra, sokszor megdöbbentő hanyagságokra, nyílt „leszarom” üzenetekre.
Órákig lehetne sorolni azokat a tényeket, amelyek idevezettek. Nekem elég 2005 őszéig visszamennem. Akkor a párt megyei elnöke volt a pénzügyminiszter. A VPOP teljhatalmú ura. A kassza feltöltéséért elindította a „Beregi forgószél” elnevezésű, minden utast válogatás nélkül alázó vámos ámokfutást. Az akkori Fideszes képviselő urak- Czomba S. és Tilki A.- nyíltan felvállalhatták a kisemberek és ki kell mondani a csempészetből élők képviseletét. Demonstrációt szerveztek, sikerrel kommunikáltak.
Mivel az Ukrán határon átkelők jelentős része nem csempészésből élt, a 2006- os választásokon Szatmár- Beregben ítéletet mondtak mindenről, ami az MSZP- hez fűzhető volt.
A képviselők Fideszesek lehettek, az önkormányzatok többségét elveszítettük.
Először suttogtuk, hogy ebből baj lesz. Majd kiabáltuk. A szavunk nem ért fel az égig.
Sokan színtisztán kommunikációs hibának, kommunikációs tévedések sorozatának fogják fel ami történt. A Fidesz tematizálta a közbeszédet, bevezette a rövid hívószavakat, hívó mondatokat. Mi ezzel szemben ültünk döbbenten a babérjainkon és nem tettünk semmit. Csodát vártunk. Csodát azoktól, akik majd a véghajrára kitalálnak valami ütőset. Ami egyszeriben megfordítja a párt ellen irányuló gyűlöletet. Vártuk, hogy nagy jó uraink majd kihúzzák magukat hajuknál fogva a 8 év sarából. Meg persze bennünket is.
Nem vettük észre, hogy mi csak tölteléknek kellünk. Nem vettük észre a jeleket, hogy tömegbázisnak jók vagyunk, barátoknak, elvtársaknak nem.
Tudjátok: a barátság oltárán áldozni kell, hogy fennmaradjon. A barátot embernek kell tekinteni, ha gondja van segíteni, ha hovatartozása miatt hátrány éri megvédeni, ne adj isten előnyben részesíteni, ha lehet.
Lehetni lehetett, hiszen sorra buknak ki mai napig a csontvázak a szekrényekből, hogy kik, milyen segítségben, előnyben részsültek. Na nem itt a végeken. Hogy tudtunk e ezekről a sunyi, kéz kezet mos eljárásokról? Sokan IGEN. És? Miért nem szóltunk? Miért nem borítottuk a bili tartalmát a megfelelő helyre, a belepiszkítók nyakába? ÖRÖK KÉRDÉS MARAD?
Lehetni lehetett, hiszen sorra buknak ki mai napig a csontvázak a szekrényekből, hogy kik, milyen segítségben, előnyben részsültek. Na nem itt a végeken. Hogy tudtunk e ezekről a sunyi, kéz kezet mos eljárásokról? Sokan IGEN. És? Miért nem szóltunk? Miért nem borítottuk a bili tartalmát a megfelelő helyre, a belepiszkítók nyakába? ÖRÖK KÉRDÉS MARAD?
Örök vád marad a 8 év kormányzása után mindannyiónkon, hogy szétszakadt az ország. Nem ketté, szét, több darabra. Valahogy mindig itt lent csapódtak le a növekvő társadalmi, gazdasági különbségek. Valahogy a világ előnytelen folyamatai itt mindig hatványozottan sújtottak bennünket. Mit tehettünk volna? Az biztos, hogy a szervilis mosoly nem segített. Hiszen a párt és a kormány elitje az Audi A 6-osból és a Passatokból ezt nem láthatta, vagy ami felveti a hanyagság mellett a szándékosság vádját, nem akarta látni.
Büszkén vertük a mellünket, hogy megmentettük az országot a fenyegető csődtől. Aha. Persze.
Csak közben magasról tettünk azokra, akik ennek a zseniális mentőakciónak váltak áldozataivá.
Segítettünk önkormányzatokat, akik igen komoly fejlesztéseket valósíthattak meg az eus forrásokból. Pár centis kilátókat és a sort mindenki tudná folytatni.
Az EU-s források lehívásával dicsekedtünk. Csak azt felejtettük el elismerni, hogy ezen források igen nehéz eljárások után juthattak el a címzettekhez. Egy idő után pedig már csak meghatározott körök tudtak jó pályázatokat írni. Ami mégis jó helyre ment, azt is képtelenek voltunk jól kommunikálni. Ha ellenzéki település került abba a gyanúba, hogy a forrásokat nem a megítéltek szerint használták fel, akkor kussoltunk. Na ők nem!
De térjünk vissza az egyszerű emberekhez. Tudjátok, akik választottak.
Nem bennünket. Pedig mi megmentettük az országot.
Nem bennünket. Pedig mi megmentettük az országot.
- Soha nem látott mértékű munkanélküliség.
Lehet ködösíteni, de a választók nagy részének van a családjában, baráti körében munkanélküli. Ne feledjétek, a munkanélküliek számát beletenni a kalapba, tudjátok, ők is választók! Választók, akik elveszítették az életbe vetett hitükön keresztül a bizalmukat is. Akkor mi milyen bizalmat mertünk tőlük kérni? - Húúú..! De sok kilométer autópályát építettünk. Aha.
Bezártunk több száz iskolát. Elbocsátottunk sok ezer tanárt. Mégis, ki az a hülye, aki azt gondolja, hogy ezt nem a mi nyakunkba fogják varrni? Kéretik elgondolkodni: tanár- gyerekek- szülők- nagyszülők- település lakossága. Belegondolt valaki is, hogy mekkora véleményformáló a pedagógus társadalom?
Ja, hogy az első évben 50 %-os fizetésemelést kaptak, érjék be ennyivel?
Hát nem érték be. Elmentek szavazni. - Törvénykezésünk európai színvonalú. Tényleg?
Nem egyszerűsítettünk semmit. Nekem úgy tűnt, van valahol egy központ, ahol azon törik a fejüket, hogyan lehet megkeseríteni az emberek mindennapjait.
Hivatalos ügyintézés, adózás, magánnyugdíj pénztárak, stb. - Egészségügy. Hát igen. Ez a következő siker sztori. Rengeteg felújított kórház. De elfeledtük, hogy az épületek korszerűsítése nem járt együtt a fejek –gondolkodás- korszerűsítésével.
Ha ez nem lett volna elég, akkor protekció és kapcsolatok nélkül menj kórházba! Vagy próbáld megműttetni magad! Na, ha sikerült, akkor gyere vissza vitatkozni az egészségügy helyzetéről! - Esélyegyenlőség, liberalizmus, SZDSZ, cigányság.
Itt álltam meg egy pillanatra. Mit tudok erről mondani, amit előttem már nem mondtak el? Semmit. Nem százalékolok, mert fogalmam sincs, hogy érdemes-e?
Ezt elkúrtuk. Nem kicsit. Nagyon. - A patás ördög. Orbán Viktor. Lehetett démonizálni, de túl nagy volt a tét, mindannyian elfogadtuk szolgai módon, hogy ez elég lesz. Nem lett elég.
- A politika úri huncutság, tarja a mondás. Na, nekünk ezt is sikerült beszopnunk. Elhittük, hogy Ti odafönt tudjátok mit csináltok. Beértük azzal, hogy legitimációs források maradtunk, akik a ti hatalmatokat támasztják alá. Nem kértük kellő eréllyel, hogy szavunk, befolyásunk legyen munkátokra. Így jártunk.
- A magyar kisember társadalma évtizedekig szocializálódott. Nem arra, hogy meg kell mentenünk az országot. Arra, hogy a mindenkori hatalommal szemben, vagy éppen vele együttműködve, a kiskapuk megtalálásával életben maradjon. Arra, hogy az állammal összekacsintva jól éljen. Nem magasztos eszmék, nem nemzetmentő víziók éltetik az embereket. Étel, ital, ház, kocsi, nyaralás. És bizony ebből egyre kevesebb jutott.
Nekünk itt lent. Miközben másoknak egyszer csak megszaladt. És biza, sokszor nem a tehetségeseknél, a sok munkát vállalóknál tapasztaltuk ezt.
Elfelejtettük, hogy a magyar demokrácia felfogás a jólét vágyálmában merült ki. - Közös értékek. A patás ördög tudott követőinek közös értékeket felmutatni. Adócsökkentés, magyar föld- magyar kézben, megszüntetjük a korrupciót, megmentjük a kispostákat, kisiskolákat, szárnyvonalakat. Mi ezzel szemben mit mutattunk fel? Magyarázkodást.
És végül, mivel meguntam a hosszas felsorolást, pár gondolat a kommunikációnkról.
Mit is szerettünk volna mi? Még négy év felhatalmazást kérni. A további nemzetmentéshez.
Lehet gúnyolni az általam elkövetett fentebbi felsorolást. Lehet, de nem érdemes. Azok, akik elmentek választani, nem elmélkedtek baloldaliságon, szociáldemokrácián egyáltalán a demokrácián.
Egy másik párt többször is elcseszett kommunikációjára, demagógiájára, ígéreteire voltak vevők.
Jobban szeretnének élni. Ma. És nem holnap!
Hogy mit fognak kapni? Azt mindannyian tudjuk, hiszen ha nem is lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, a győztesek már elkezdték a jól ismert eljárásaikat. Lehet, azóta sokat tanultak és finomítottak módszereiken, de nincsenek illúzióink. Tudjuk, mi vár ránk.
